Új-Zéland, 2007

Nem igazán tudom naphoz kötni. Ez már olyan rész, ami elszürkült, vagy az agymanók egyszerűen kitörölték. Ha mondanom kell valamit, talán 2006 eleje lehetett. Valószínűleg történt valami az életemben, ami erre az elhatározásra ösztökélt: menni kell.

Miért pont Új-Zéland? Alapvetően angolul szerettem volna tanulni. Meguntam az itthon, magyar tanártól tanult, végtelenített „I am, you are” leckéket. Tudtam magamról, hogy nem szeretem a szabályokat, főleg megtanulni őket. Nekem helyben kell tanulnom, a nyelvet használva.

Aztán jött az ország kérdése. Anglia? Valamiért akkor úgy gondoltam, hogy ott annyi a bevándorló, magyar, lengyel, hogy sosem tanulnám meg rendesen a nyelvet. Málta és az USA mint hely nem érdekelt. Ausztrália? A világ tíz legveszélyesebb állatából a top 3 ott él. Maradt Új-Zéland.

A hely megvolt, jöhetett a gyűjtés. Kiszámoltam a repjegyet, a megélhetést, és láttam, hogy tanulói vízummal legfeljebb 3 hónapot maradhatok. Átrágtam a dolgot, és elkezdtem spórolni: párizsis kenyéren éltem, passzoltam a nyaralásmeghívásokat. Mindezt úgy, hogy eldöntöttem: senkinek nem mondok semmit. Talán majd indulás előtt.

Hogy pontosan mikor indulok, azt akkor még nem tudtam. Szeptember környékére viszont összejött annyi pénz, hogy kifizessem az iskolát és a repjegyet, és láttam, hogy a következő hónapokban további spórolással azt is összeszedem, amiből három hónapig megélek ott. Ebbe az útba beleforgott az anyai nagypapám öröksége is, amit családon belül adtam el.